Szerencsének mondható, ha az ember két jelentős Petőfi ünnepet is megél.
Fiatal felnőttként a 150. évfordulónak is részese lehettem,- éppcsak elhagyva a középiskola falait-, s most már nyugdíjasként újra, a 200-as évfordulót is átélhetem.
Sok minden történt az 50 év alatt, személyes és társadalmi szinten is, de Petőfi maradt változatlanul elismertségében, fontosságában azon a piedesztán , ahová méltó módon felkerült műveivel - ikonikus költeményeivel legalábbis-
Elég csak nevét beírni a keresőbe és 0,44 másodperc alatt 5millió 40ezer találatot jelez a számítógép.
Személyére vonatkozó adatok,
verseinek interpretálói mellett,
a róla elnevezett utcák, terek, középületek, intézmények , egyesületek,
és a bennük folyó tevékenységek sokasága is őrzi, örökíti tovább nevét.
Hány ezer, tízezer ember életének mindennapi része Petőfi neve, hisz lakhelye vagy munkahelye címében szerepel!
Nem hinném, hogy van bárki, széles e hazában, aki ha meghallja nevét, és ne tudná, biztonsággal kimondani, hogy Ő egy költő volt. Akkor is, ha nem tud kapásból egy versort , versímet mondani tőle, azt tudja mindenki -akár álmából felverve is- , hogy költőnk volt.
Így többes szám első személyben! Mert Petőfi mindannyiunké. Vele, és álta együvé tartozunk!
A Budaörsi Olvasókor Petőfi 200 projektjében ezt a közös élményt kívánja rögzíteni, és megmutatni mindenkinek akit megérint , ez a 200-as Petőfi évforduló.
Igyekszünk összegyűjteni és itt közzé tenni legalább 200,
Petőfi utcáról / útról/ közről,/ térről /parkról
készült fényképet,
Azért, hogy láthassuk így "egyben" ,
azt, az igen változatos,
szép,
sokszor hasonló,
vagy épp különbözőségével kiugró közterületünket,
élő és lakhelyünket
amely koszorús költőnk nevét viseli .
Egyedül ezt nem tudjuk elérni, ezért kérjük mindazok segítségét, akik úgy érzik, szívesen bekapcsolódnának Petőfi utcák/terek/ szobrok összegyűjtésébe, megörökítésébe, küldjenek egy fényképet Petőfi utcáról, térről, szoborról! Megírva természetesen hogy melyik településen készült a fénykép ! Ezek a fényképek felkerülnek a blog oldalaira, azzal a névvel akitől kaptuk. S természetesen úgy ahogy azt a beküldő kívánja közreadni.
Kedvcsinálónak és előre is átnyújtott köszönetként
Sunyovszky Szilva szinművész előadásában fogadják szeretettel a JÖVENDÖLÉS -t.
Sunyovszky Szilva( sz 1948)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas ,
Érdemes művész.
A magyar Érdemrend Tisztikeresztjének díjazottja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sunyovszky_Szilvia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése