A "jubileumi (100.)" bejegyzés projektünkben. A történelmi borvidékre Villányba, Baranya megyébe látogathatunk el!
Babitól kaptuk a villányi Petőfi utca táblát, amelyért nagy köszönett küldök, most is egy Petőfi verssel hálálva meg a belefektetett odafigyelést, munkát. Aktualitáűsa is van a versnek, mert épp egy hete volt szerncsém látni az Örkény színházban az Anyám tyúkja II. c előadást, amely 2és fél órán keresztül Petőfi és más magyar költők verseiből való összeállítás. Mindnekinek csak ajánlani tudom. Nagy zsolt most is csodásan mondta averseket (köztök Petőfi verset, is, de sajnos az nem érhető el a videón, ezért tőle egy másik Petőfi vers , -nem ami ott elhangzott-, A XIX.század költői lesz ajándék-köszönő vers
Előtte azonban kicsit sétákhatunk virtuális Villány Petpődi Sándor utcájában a Google maps segítségével is.
Nagy Zsolt (sz 1976.)
Népszabadság Üstökös díjas
A legjobb 30 év alatti színész díjas
Magyar filmkritikus díjával kétszeresen kitüntetett,
Pünkösti Andor- közönség- díjas
magyar színész
Villány már a bronzkorban lakott település volt, leletei alapján. Szőlőművelése bizonyíthatóan visszanyűlik a rómaik idejébe.A honfoglaás idején a a Kalán és Bir nemzettség telepedett itt le,majd később királyi birtokká vált. A tötök uralom idején a település teljesen elpusztult, majd után főleg rác nemzetiségúek telepedtek le. Később német nezetiségűek is megtelepedtek itt. 1867-ben már vasútvonal kötötte össze Péccsel.
1950-ben egyesítették vele a szomszédos Virágos települést, így jelentősen megnőtt közigazgtási területe. Majd 2000-ben városi rangot kapott.Villány wikipedia
Az ismertetőkben nem találtam nyomát, mivel azonban személyesen részese voltam, így bizton állíthatom, hogy az Építőtáborok rendszerének is szerves része volt az 1960-70 években. Így bő 50 év távlatából magamról is elmondhatom, hogy részt vettem két héten át az akkori állami gazdaság szőlőültetvényének gondozásában.A nyári szünet teljes időszakában sok turnusban 200 -200 diák kapálta, kacsolta a végeláthatalan szőlősorokat. S már ott jó leckét kaptunk az élet valóságából. ha teljesítettük az az napi kvótát, s még időnk is maradt, másnap már emelték a sorok, vagy a hossza mennyiségét. gyakorlatilag teljesíthetetlenné téve az elénk kitűzött verseny- követelményt.
Ezt a mediterrán életérzést adó várost, Villányt nem lehet egy videóval bemutatni mert mindegyikből kimarad valami lényeges dolog.Ezért most 3 rövid videót ajánlok megtekintésre a minél teljesebb kép megszerzése érdekében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése