Gyál, Petőfi Sándor utcáját virtuálisan fedeztem fel a gogle maps segítségével. .Már hiányzott egy kis "kirándulás" ismeretlen helyekre. Közben szerencsére megérkezett GöD ( Mérész Andreától) Remélem hamarosan jön valamely támogatóinktól, aktivistáinktól újabb és újabb utcatábla vagy szobor, emléktábla fényképe. Mert azért az az igazi, ha valakinek a személyes élménye nyomán szerezhetünk új ismereteket. Azért a verset - ha most nem is ajándékvers- nem hagyom el . Petőfi Sándor: A magyarok istene lesz, kíváló színészünk : Lukáts Andor előadásában.
Lukáts Andor (sz :1943)
A legjobb férfialakítás díját 6-szor nyerte el
A franciaországi filmszemle díj és
a B Nagy lászló díj tulajdonodsa
Jászai Mari és Kossuth díjas
Érdemes Művész,
valamint az
Arany Medál Éltemű díj
birtokosa
Gyál első írásos említéses 1293-as okiratban található. Alig 30 év múlva már Szent György lovag tiszteletére templom áll. ( Mai címere is utal erre azidő a felső mezőben látható Szent györgy lovag ábrázolással) Károly Róbert királyi birtoka.
A török időkben elnépteledik. Az 1700-as évek elejétől Károlyi gróf birtokaként tartják számon. Az 1800-as évek végére felértékelődik területe, mert az alföldről felhajtott sarvasmarhák útvonalába esik.Utolsó megállója/ megpihenője az embereknek és álaltaiknak a pesti piac előtt. A következő fejlődési szakasz a nagykiterjedésű, homokvidéki szőlőtelepítés, majd a vasút eljutása erre a vidékre is. Az uradalmi cselédség mellett, megjelnnek a 1900 -as évek elején a fővárosból kiköltöző polgárok is, ami lendület ad a falu kultúrális fejlődésnek is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%A1l
Gyál nemcsak a motocross pályáról , és sporteseményeiről híres, hanem a 30 éve folyamatosan megrendezésre kerülő un. Téli képzőművészeti tárlatáról is, amely pályázat for,ájában gyűjti össze a kiállítás anyagát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése