Tiszabezdéd Petőfi utcájának irányjelző tábláját Ilona tagtársunk kapta unokáitól, akik figyelemmel voltak a nagymamájuk kérésre, nyaralásuk közben is, lefényépezték, elküldték neki, Ő pedig továbbította nekem. .
Természetesen most sem marad el a köszönetetként járó Petőfi vers ami a Tizsa, hiszen Tiszabezdéd is a Tisza bal partján helyezkedik, és nevébe is hordja Petőfi kedvenc folyójának nevét .
A későbbi faluval való ismerkedés során derült számomra fény, az utcajelző tábán látható minta eredetére. Ez a szép stílizált virágminta, indákkal , található a kistérség emblémáján is. Így az összetartozást szimbolizálja az utcatáblán is. Szép identitás jelkép!
Tóth Balázs
színész
Sajnos a google maps-os autó Tiszabezdéden járva nem kanyarodott be a Petőfi utcába, így virtuális sétára cak a település más utcáin van módunk
Az alábbi linken olvasható a címer szimólumainak magyarazáta, ami ebbenn az esetben egészen különleges hitvilágba viszi az olvasót https://www.nemzetijelkepek.hu/tiszabezded-kozseg
Tiszabezdéd A Tisza bal partján , a Szlovák határ közelében fekszik.
Régészeti leletekben igen gazdag. 1896-ban honfoglalás kori temetőt tártak fel, akkor ez tudományos szenzációnak számított. A 18 sír egyetlen észak-dél irányú, kissé ívelt sorban helyezkedett el. Értékes fegyvereket és ékszereket is találtak itt. Páratlan lehet az itt talált tarsolylemez is. Korábbi időkből származnak a cserépedény-töredékek és egy égetett agyag női szobrocska torzója, a „bezdédi Vénusz” leletek.
Atelepülést okiratban 1212-ben említik először Bezder néven. majd 1336-ban egy peres iratban kerül újra említésre.Ez időtájt a Tomaj nemzetség birtoka volt.A szomszéd települüléssel való viszálykodás kétszer is " fellángolt"
1629-ben Melith Péter kisvárdai földesúr és szatmári várkapitány katonái pusztították el. A Melith család 1703-ig bírta, akkor a család kihaltával a kincstárra szállott. A XVIII. században királyi adomány és vétel címén tíz földesura volt.
A falu nemesei és jobbágyai lelkesen csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz.
A reformkorban itt működött az ország legnagyobb szeszfőzdéje.
1848-ban viszonylag nagy létszámú helybeli nemzetőrséget szerveztek, a szabadságharc alatt több mint húsz honvédet állított ki a község.
http://felsoszabolcs.hu/index.php/bemutatkozas/tagtelepuleseink/76-tiszabezded
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése