Manapság ritkaság számba megy ha valahol Petőfi emléktáblát, szobrot állítanak fel. Üdítő kivétel Ménfőcsanak Győr egyik városrésze mamár , ahol az iskola -amely Petőfi Sándor nevét viseli 40 éve, most egy emléktáblát is kapott a költő portréjával.
Soproni Petőfi térre történő látogatásunkat Ilonának , olvasóköri tagtársunknak köszönhetjük, csakúgy mint az előző bejegyzésben a Petőfi szobrot is. Nagy köszönet a képekért, s az ajándékvers ezúton sem marad el! Bár ez most dal formájában lesz.
Sopronban a Petőfi tér elnevezés időpontját pontosan tudhatjuk, mert a mélygarázs építés után, a Petőfi szobor színház elé helyezésével történt meg. Az is tény, hogy ezen a téren Petőfi soproni katonáskodása idején strázsát (őrt) állt sokszor. Igaz akkor még Petrovics Sándor néven, mert azt 2 évvel később vette fel (1942-ben)
Petőfi Sándor: Szeptmber végén ( kivételesen a teljes vers!)
Sopronban nem csak Petőfi szobor, Petőfi tér, Petőfi Színház, de Petőfi utca is van. Az alábbi linkre kattintva megtekinthetünk, amely a központtól távolabb, a hegyoldalon található
Sopron Az őskortól lakott . Már i.e. -i 7. században is fölvár állott a hallstatti kultúra idején. A római korban a SCARBANTIA nevű város állott Fórummal -a mia főtér helyén, - nagy máretű Jupiter, Juno és Minerva a szobrokkkal. A népvándorlás idején a város már romokban hevert. 1092-ben azonban újáépítés kezdődött és 1153-ban már fontos várként tartották számon. Ekkor kapta nevét is a SUPRUN nevű ispánrról. Az évszázadok alatt különböző nemzetek uralkodói birtokolták, Volt a cseh király, majd Luxemburgi Erzsébet birtoka is. 1463-ban Hunyadi Mátyás visszavásárolta III:Frigyes német-római császártól. Sopron wikipédia
A Pannon expresszel fél órás csodás kirándulást tehetünk Sopron városában. Jó városlátogatást!