Petőfi szobrok-emléktáblák , Petőfi utcák, Petőfiről szóló könyvek- írások,

2022. április 30., szombat

Monor - Petőfi utca és Petőfi óvoda

 Kedves  olvasóköri társunk  Ilona Monoron járt és  hozott nekünk Petőfi utcatáblákat sőt a Petőfi óvodáról is  fényképet. Nagyon  nagy köszönet  s természetesen  ajándékvers is lesz érte. Először azonban ismerkedjünk meg a Petőfi utcartáblákkal. Ez már  10. címeres Petőfi utcatábla- utunk során-,  a belvárosi részen van. Az utca  későbbi szakaszán, viszont,   szintén nagyon szép  kék utcatáblára van felírva Petőfi neve. A térképet  nézve azonban az látszik, hogy egy kellemes  ívvel  csatlakozik a  Petőfi utca a másik nagy magyar nevét  viselő  Széchenyi utcába. 



Úgy tűnik számomra, hogy Monoron nem járt még a google maps  autója, mert  nem lehet "végig sétálni" az  amúgy   nem  hosszú Petőfi utcán. 

Petőfi  nevét  viselő óvodával eddig még nem találkoztunk, itt Monoron azonban ilyen is  van. Mégpedig nagyon szépen rendben tartott épület homlokzatán olvasható a Petőfi óvoda  neve, ami a Petőfi utcával épp szemben   van. 


A fotók mindegyikét K. S. Ilona  készítette. Nagy köszönet érte!  (Neki köszönhetjük egyébként a miskolci fényképeket is! ) 

Köszönetként, most vers helyett egy  Petőfi levél következik, ami nem olyan ismert mint  az Arany Jánoshoz c. verse, de  ugyanolyan bensőséges, barátsággal teli!

 


 Harsányi Gábor ( sz.1945)

Kossuth  díjas, 

kétszeres Jászai Mari  díjas,

SZOT díjas

A  Magyar Filmkritikusok Díjával kitüntetett,

Budapestért díjas,

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével 

kitüntetett

Érdemes Művész

Harsányi Gábor wikipédia



http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-monor.shtml

Monor Pest megyében, az Irsai dombság és azAlföld  találkozásánál van, legrégebbi emberki kéz  létrehozta régészeti leletei az  új kőkorból származnak., de  találtak  mamut és ősszarvas csontokat is. 2001-ben  ráleltek egy késő rézkori lakótelep és temető  nyomaira is. Később ahonfoglaó magarok is megtelepdtek itt. A település első írásos  emléíteése 1398-ból származik. A rtörök hódoltság idején  Monor többször elpusztult, majd újra benépesedett.

A törökök kiűzés után a hazatelepült  református lakosság megkezdte a talu  felújítást, így 1702,ben már újjáéptette templomban tarthatták  az istentiszteleteket. 

Az 1848-49-es szabadságharcban, mintegy 100 helybéli vett részt a harcokban.48 emléke  ami napig erősen él a helybéliekben, ami nemcsak szobraikban  , emlékműveikben  látható, hanem  mindennapi életben  azon szokásukat megtartva, -  1848 óta a mai napig - hogy évi 4 vásárt és heti 2 piacnapot tartanak. 

Történelmi múltunk minden jelentős eseménye  erősen érintette Monor  lakosság, ami  emlékezetkultúrájának szerves része a mai napig.  Nagyon bölcsen köztéri szobraiban egymással egyenértékűen jelennek meg a  nagy  helyi  -és egyben országos traumák -  szobrai. A Holokauszt és Malenkij robotban  elhunytakra  emlékező szobortól nem messze  a Trianoni emlékmű és a Felszabdulás 30 évére emlékező angyal. Ritka bölcsesség ez, ahol nem versegve, hanem egyenértékűen   emlékeznek az embereket érzékenyen  érintő fájdalmas  korszakokra. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Monor

Mielőtt  városbemutaó videófilmünkhöz érnénk, Ilona  tegnapi  fotói következnek, amiket a városban jártakor  fényképezett nekünk. Nagy - nagy köszönet értük!

A II: vh monori áldozatira emlékező műalkotás



Aradi 13. emlékmű
 Végtelen egyszerűségével igazán  emberközeli, szívhez  szóló.


A Felszabadulás 30. évfordulójára emlékező  alkotás.


Az  evangélikus nagytemplom



 A református  nagytemplom


A katolikus nagytemplom

Ezt a  várost   nem lehet, egyetlen videóval bemutatni  Múlt és  jelen annyira  gazdag, hogy megérdemel  2 virtuális  sétát   Az egyik talán csak linkken  keresztül megnézhető :   https://www.youtube.com/watch?v=qGdmrYuU0iI




Nincsenek megjegyzések: