Hildától kaptuk ezt a csinos és egyedi Petőfi utcatáblát Tihanyból. Ráadásul egy 195 éves ház falán van.A gyönyörű régi ház önmagában is szívet melengető. de ha figyelmesen nézzük a fényképet, a bal oldalon ott látható a Tihanyi Apátság tornya is. Egy fényképen 3 nevezetsség! Nagy köszönet a fényképért/ utcatábláért, s természtesen a köszönő /ajándék vers sem marad el.
Van mód egy kis virtuális sétára is, Tihany Petőfi Sándor utcájában, ami nem is egy utca hanem valójában 2 picike utcácska V alakban. Tihany virtuális séta
S jöjjön a szép látvány után a köszönönő/ ajándék :Petőfi Sándor: Dalaim c verse
Lukács Sándor (sz 1947)
Jászai Mari,
Tolnay Klári,
Harsányi Zsolt,
és Kazinczy díjas,
Ajtay Andor és
Rutkai Éva emlékdíjas,
Prima Primisszima és
Kossuth díjas,
Kíváló Művész
A Hallhatatlanok Társaságának Örökös Tagja,
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett
Tihany község Veszprém megyében, a róla elnevezett fészigeten, mely benyúlik a Balatonba.
A régészeti leletek tanúsága szerint a félsziget már az őskorban is lakott volt. Víztől védett fekvése miatt a bronzkor, vaskor és a római kor pannoniai népei is lakták. A római időkben átkelőhely is működött itt.
A mai települést I.András 1055-ben itt jelölte ki a királyi család temetkezőhelyéül. Akkor építettek a bencés monostort a temetkezési heyl fölé. . A Tihanyi apátság a 13. századtól HITELES helynek számított, ami azt jlenetette, hogy oklevelek kiállítására volt jogosult. A monostort a török háborúk idején várrá alakították. A törökök kiűzése után barokk stílusban újjáépítették a templomor, ezt láthatjuk .
A szárazföld felől bevezető út mellett jobbra fekszik a Külső-tó amelyet nádas övez, és a természetvédelmi okokból nem látogatható
A falu déli részén fekvő Belső tó körül pihenőpark, futballpálya és játszótér található, és amely leghamarabb fagy be télen, és ezért kedvelt korcsolyapálya is.
A lakott településen kívül szőlők, legelők, erdők és levendulaültetvények l találhatók a környéken. Tihany az egyik leglátogatottabb idegenforgalmi helye az országnak https://hu.wikipedia.org/wiki/Tihany
S nézzük meg akkor Tihany nevezetsségeit a színvonalas Pannon expresszel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése