Kitartó Petőfi utca, szobor, emléktábla gyűjtőnk , Ilona társunk, ebben az írásban Petőfivel kapcsolatos emlékeiről beszél nekünk.
Megint meghatottság, és hála érzéseivel adom közre írását! Nagy érték ez mindannyiunk számára, hiszen általa részesei vagyunk annak a generációkon átívelő - Petőfit tovább éltető folyamatnak - aminek eredménye, hogy ma is itt van velünk Petőfi költészete, szellemisége.
------------------------------------------------
Petőfivel kapcsolatos emlékeim
A Petőfi bicentenárium kapcsán sok-sok gyermekkori emlék idéződik fel bennem.
Maglódon, ahol felnőttem, az általános iskolám közvetlen közelében állt a Petőfi mellszobor. A szokásos, éves búcsúk alkalmával e köré a szobor köré települtek ki a búcsús sátrak, kör- és hajóhinták.
Nagy kultusza volt és van máig Petőfinek, hiszen a szülei itt ismerkedtek meg, és laktak - még a költő születése előtt - 1815 és 1817 között az Ófaluban, a patak partján. Emléküket egy gyönyörű, fából faragott páros szobor örökítette meg.
Idővel, ahogy a falu várossá nőtte ki magát, utcarendezés során a szobor egy másik helyre került, de ugyanúgy szembeötlő maradt, mert aki keresztül megy Maglód fő utcáján, mindenféleképpen útba esik Petőfi Sándor szobra.
Emlékeim szerint, az ötvenes-hatvanas években nekünk nem volt túl sok könyvünk, de arra határozottan emlékszem, hogy a "Petőfi Sándor összes költeménye" megvolt, és Édesanyám esténként sokat olvasott verseket nekünk.
Előbb ismertük meg Kukorica Jancsi történetét, míg mielőtt az iskolában foglalkoztunk volna vele.
Élénken él bennem - míg így, hatvan év távlatából is - hogy a hosszú "Az apostol" c. költeményt téli estéken meghatott sírdogálás mellett hallgattuk.
A gyászra megvolt az okunk, szeretett nagypapánk nemrég halt meg, apánk is elhagyta a családot - anyám és nagymamám szinte kisírta magából a fájdalmat, szomorúságot, és mi az öcsémmel ott pityeregtünk mellettük. Szerintem, akkor még igazán fel sem fogtuk, hogy miről szól a költemény, de érzékeltük a versből a felfoghatatlan nyomort, szegénységet, kiszolgáltatottságot, a kicsi és még kisebb apróságok sorsa nagyon szíven ütött bennünket is.
Azt hiszem, Petőfi ezen költeménye igazi érzékenyítés volt számunkra, és talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy ez a vers megértőbbé, szolidárisabbá, és talán jobb emberré tett bennünket. Édesanyám, a költő mellett Neked is köszönöm ezt az életre szóló élményt!
Az általános iskolában sem esett nehezemre kívülről megtanulni többek közt a Petőfi verseket, sokat közülük máig nem felejtettem el.
A hetvenes évek elején - hú, de rég volt - a munkahelyeken voltak még "könyvterjesztők", akiktől részletre is lehetett könyveket vásárolni, és a fizetésnapokon "törlesztettünk".
Az én első, részletre vásárolt könyvem a két kötetes "A világirodalom legszebb versei", ahol Petőfi is számtalan gyönyörű költeményével van méltán jelen.
Mivel mindig is szerettem utazgatni, kirándulgatni, fiatal felnőttként is, ha csak tehettem fotózgattam, gyűjtöttem az emlékeket.
Kiskőrösön fényképeztem Petőfi szülőházát.
1996-ban, a veszprémi Petőfi színház főbejáratánál egy egész alakos Petőfi szobor mellett "kaptak le". Le sem tagadhatnám, hogy mennyire közel áll hozzám Petőfi....... (a szobor "Petőfi a vándorszínész" Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása
A kétezres évek elején csoportos kirándulással Erdélyben, Fehéregyházán jártunk, ahol szintén egy szép, egész alakos Petőfi szobrot örökítettem meg, ill. fotóztak le Petőfi mellett.
A régi kép kicsit életlen, de azt hiszem Petőfi alakja letagadhatatlan, a szinte árnyképről is kivehető a büszke kiállású költő, és a talapzatnál a nemzetiszínű szalaggal díszített koszorú. Azóta a környék még szebb lett, és megkerestem a szobor eredetijét is a neten, a szobrot Máthé István szobrászművész készítette Kiskunfélegyházán, majd 1999-ben a Segesvártól 4 km-re fekvő Fehéregyházán állították fel. Ottjártunk óta a környék is szépült.
2013-ban - már kicsit több szabadidővel rendelkezve - a budaörsi Bobák Bálint Országjáró Nyugdíjas Klubbal pár napot töltöttünk Erdélyben.
Egy festői kis faluban, Koltón szálltunk meg, és felkerestük Teleki Sándor gróf kastélyát, ahol Petőfi Szendrey Júliával a mézesheteit töltötte 1847.szeptember 9-től október 19-ig.
Sajnos - a technika jóvoltából - videóztunk, és nem maradtak fényképek erről az útról.
A kastélyban, lelkes lokálpatrióták munkájának köszönhetően ma Teleki-Petőfi múzeum működik, a nagyteremben Petőfi mellszobrával, mellette az egykori mézeshetek szobája, korabeli bútorokkal, berendezési tárgyakkal, valamint a falakon a fiatal párról készült fotók, rajzok találhatóak.
A kastélyparkban megkoszorúztuk Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész Petőfit és Júliát életnagyságban ábrázoló alkotását.
A megmentett somfaág
Megcsodáltuk a szintén a kastélyparkban található híres kőasztalt, ahol számos, gyönyörű költemény született - leülni ugyan már akkor sem lehetett, érthető módon, de képeslapot még írhattunk a nevezetes asztal lapján, hát, nem akármilyen érzés volt, sok-sok évvel ezelőtt Petőfi itt írta a "Szeptember végén" c. csodálatos versét, elmerengve a távoli bérceken ....
A mostani képek alapján már be van kerítve a híres kőasztal, de megtekinthető
Amit a kőasztalon nem címeztem meg az itthoniaknak, hazahoztam magammal, és kedves emlékeim között őrzöm, ugyanolyan jó szívvel, mint a Petőfi verseket.
A koltói történetem végére betűznék egy kevésbé ismert verset, amit Petőfi a mézeshetek alatt írt - talán épp a kőasztalon - 1847.októberében.
A szívből jövő boldogság és a huncut tréfa is megfér a lapokon (a sokat forgatott Petőfi kötetemből másoltam át ezt a kedves kis verset)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése