Kedves Olvasó!
Petőfi 200 blogunk, új fejezetéhez érkezett!
Mondanám igazi céljához, mondanivalójához értünk el, mégpedig úgy, ahogy az életünk - a maga természetes útját járva változik, fejlődik alakul-., eljutottunk a bennünk élő Petőfihez!
Az értékrendünket, az identitásunkat, önmagunkat alakító-meghatározó benyomások, élmények és Petőfi verseinek kapcsolatához.
Szűcs Istvánné Szűcs Zsuzsa nem színész , nem irodalomtörténész, nem író, EGY KÖZÜLÜNK , aki személyes élményeit, emlékeit papírra vetette. Akit Petőfi emlékévünk arra inspirált, hogy leírja hogyan, miképp találkozott gyermekkorában Petőfi nevével, verseivel, tárgyi emlékeivel, s szülőfaluja hogyan őrizte, őrzi ma is annak az időnek emlékét, amikor Petőfi szülei , és egyidőben Petőfi maga is, Dömsödön élt.
Nagy szeretettel és meghatódottsággal adom közre értékes írását- hiszen ez az emlékévünk egyik fontos mérföldköve , s új fejezet kezdete Petőfire emlékező blogunknak
Petőfi bennem él.
A gyerekkori élmények mélyen maradnak a lelkünkben. Így őrzöm szívemben annak a nádfedeles háznak az emlékét. Még nem tudtam olvasni. Aligha volt arról ismeretem , hogy ki lehet Petőfi Sándor? De ha szüleimmel Dömsöd főutcáján lovaskocsin végigmentünk, a négy ablakos alacsony háznál édesapánk megemelte a kalapját, és mi gyerekek kórusban mondtuk „ itt laktak Petőfi Sándor szülei”.
Évtizedekkel később amikor, apai és anyai felmenőimet gyűjtöttem össze, döbbentem rá, hogy dömsödi ük - és dédszüleim személyesen ismerhették Petrovics Istvánt és családját, Petőfi Sándor szüleit.
A Petrovics család 1845 tavaszán (Szent György napján) Szalkszentmártonból költözött Dömsödre. A család az akkori főutcán (jelenleg Petőfi Sándor utca) nádfedeles lakóházban lelt otthonra. A családfő a jelenlegi Petőfi téren - a korábbiaknál kisebb- mészárszéket bérelt.
A család gondjait enyhíté, hogy ezekben az években Petőfi Sándor sikerek és kudarcok létráin haladva az irodalmi élet ismert személyiségévé vált.1844-ben válságba kerül,. állás nélkül marad. Országjárásra indul. Különböző országrészeken, városokban gyűjt élményeket, keresi fel iskolatársait, barátait. szüleit. „Ma itten, holnap ottan, ez az élmény” vallja, „ A csavargó” című versében. Szívesen fogadják, rajonganak érte a Felvidéken., de igazán az Alföldön, a szülei által lakott falvakban --Dunavecse, Szalkszentmárton, Dömsöd -érezte magát otthon.
I.
Petőfi 1845-46-ban hosszabb időt töltött Dömsödön. Szívesen sétált a faluban, a Dunaparton, csónakkal átevezett a szemben lévő Hajós szigetre. Beszélgetett szüleivel, a helybeliekkel. Ezekben években költő élete magánéleti és költői válságát élte meg. Válsága hullámzását hűen tükrözik Dömsödön írt költeményei, amelyek gondolatait Mocsári tölgy( ma Petőfi fa) árnyékában vetette papírra.
1845 ősz, a menekülés a világtól: „gyógyír fájó lelkemnek a homályos nap, a deres mező, a süvöltő szél és a fákon pirosló falevél” („Piroslik már a fákon a levél” c. vers) vallomás a világtól való az elfordulásról, a vigasz megtalálásáról.
1846 kora tavaszán: Meghívja Dömsödre irodalomtörténész barátját Pálffy Albertet. A családi otthon és mészárszék közeli házban (jelenleg Petőfi Emlékmúzeum) 2 szobás lakást (50 Ft-ért, ma 50 ezer Ft) bérelnek. Édesanyja délben finom házi koszttal várja őket. Költségeit megtérítették. Napközben a faluban sétálnak, betérnek a mészárszékbe, beszélgetnek a falubeliekkel és az egyre bensőségesebb kapcsolatba kerülő „Apámmal”, ahogy Petőfi írta.
Ekkor már Petőfi túl van válságos évek kezdetén. ”Száműztem magam” című. költeményében a múltat értékelő gondolatokat felváltja „a sebek felejtése, megbékélő jobb világnak nyújtása.”
1846 májusában lendület vezeti tollát. Folytatja Salgóvár történelmét -az ököljog sötét időszakát- megéneklő „Salgó” című romantikus elbeszélő költeményét, amely kitöltötte a „ Pesti Jelen” című újság júliusi számát.
Nyárra túljut magánéleti és költői válságán. A nagy tölgyfa árnyékában megírja optimizmussal és iróniával teli versét ”Levél Várady Antalhoz” címmel. „Újjászülettem a csattogó madár, a hallgatag virágok föléleszték elájult lelkemet. Hinni kezdem, hogy dicső napoknak érjük maholnap hajnalát”. A forradalom előhírnökét vélhetjük a „Legyünk rabokból ismét emberek!” felszólításban.
II.
Petőfi Sándor versei gyerekkoromban magukkal ragadtak, ünnepélyeken sokat, szavaltam belőlük. Különösen közel áll hozzám a költő Dömsödön irt négy csodálatos alkotása.
Tisztelet illeti Dömsöd község lakosságát, intézményeit, vezetőit, személyiségeit, akik évszázadokat átölelő munkájukkal megőrizték, megteremtették, ápolják és gazdagítják Petőfi Sándor emlékét, a Petőfi hagyományokat.
Fejhajtás illeti Bana Gábor, tanító urat, nagyapámat, aki 30-as években Ipartestületben tartott előadásaiban méltón emlékezett a költőre. Szabó Lajos tanító urat, aki 1960-ban minden követ megmozgatott, hogy Petőfi születésének évében(1823) épült lakóház megmaradjon és újjá építsék. Az épületben ma a Petőfi Emlékmúzeum gazdag petőfi emlék-dokumentumokkal és helytörténeti látnivalókkal várja látogatóit.
Bana Gábor és Szabó Lajos egymást követően négy-négy évtizedben a dömsödi kisiskolásokat tanították és nevelték Petőfi nyelvének, verseinek szeretetére.
(Fotó: Bana Gábor kézirat másolat Petőfi Emlékmúzeum)
A Duna parton különleges látvány és élmény Petőfi Sándor és Szüleinek fából faragott szobor kompozíciója, a „pusztai faragó ember”, Polyák Ferenc népi faragó művész munkája. Az alkotó keményfa „lelkéből” éles szekercével varázsolta a szülők és költő mulandó arcának redőit hosszútávra maradandóvá.
Ez a hely, ahol a Petőfi Sándorra emlékezve, a költő születésnapján és március 15.-én a tisztelet, a megbecsülés virágait elhelyezhetik.
2023. január elsején, egész évben tegyük ezt mind többen, ahogy költő írja: „Mindnyájunknak el kell menni!”
Forrás: Petőfi Sándor Összes (Szépirodalmi Kiadó1972) Dömsöd nagyközség,
és intézményei a „Dömsödi Hírnök” c. lapban, a világhálón megjelent írások,
családi dokumentumok.
S íme a versek, melyről Zsuzsa is írt:
Petőfi Sándor: A CSAVARGÓ
Mindenre születik,
Mint a magasb hatalmak
Ott fönn elvégezik.
Fölöttem is határozott
Az égi végzemény:
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.
Bolond Istók gyanánt,
S tovább megyek, ha ittam
Bort és öleltem lyányt.
Ma itten, holnap ottan,
Csak ez az élemény...
Csavargónak születtem,
Csavargó vagyok én.
Rútul bánik velem:
Lekötve hívatalhoz
Tengődöm egy helyen.
De nem tart ez sokáig,
Igy biztat a remény;
Mint voltam eddig, újra
Csavargó leszek én.
Süvölt köztök, süvölt az őszi szél,
Homályos a nap, a mező deres;
Pásztor, betyár meleg tanyát keres.
Vár ott reá kulacs bor, tele tál.
Ha kifogy a kulacs bor s tele tál,
Lágy párnán felesége vele hál.
Minden felől csörög rá rabbilincs.
Száraz bokorban huzza meg magát,
Átkozza a hűs őszi éjszakát.
Magányba mentem és mélyen rejteztem el;
Magam voltam csak ott és mégsem egyedűl,
Együtt valék a múlt ezer emlékivel.
És minden emlék oly gyászdolgokat beszélt,
Mik fölforgathatnák a szív s ész tengelyét.
És a világ során. Az és ez oly sötét!
S az éjben, mely minket homályával bevon,
Nem látjuk már az ég vezérlő jobbkezét;
Csak úgy botorkálunk majd ide, majd oda.
Ha botlunk s elesünk, valóban nem csoda.
Nagy úr ez, mely minden megbántást eltemet;
E gondolat, miként varázsvessző, elő-
Idézi ama mély rejtekből lelkemet,
Amelybe zárkozék, midőn az emberek
Olyan sokszor s olyan nagyon sértettenek.
Minden tőled kapott sebem felejtve van;
Megbékűlő jobbom fogadd el, oh világ,
Nem volnál rosz, ha nem volnál boldogtalan.
Boldogtalan vagy s én sajnállak tégedet,
S akit sajnálunk, azt gyülölnünk nem lehet.
Ha főbelőttek, - tudósíts felőle,
Ird meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak,
És bosszut álljak éretted, barátom...
Szó ami szó, de nekem igazán
Nem tetszik, hogy te minden balgaságért
Kész vagy kockára tenni éltedet.
Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha
Leborotválnak, újolag kinősz?
Csalódol; mert az élet csizmatalp,
S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott,
Azért kiméld a drága csizmatalpat,
Amelyet nem szab kétszer senkinek
Az ég vargája, a kőszívü sors. -
S azt gondolod tán: annyi a barátom
Mint fönn az égen a csillag? ha egy
Lehull közűlök, észre sem veszem?
Hiszen tudod jól: mily kis számotok van
Nektek, kik engem őszintén szerettek,
Kik fönntartjátok szívem melegét.
Mért e kis számot megfogyasztani? -
És Ida, Ida, e kedves leány,
Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő
Kinek kivűled nincsen senkije.
Te vagy világa... Lennél oly kegyetlen,
Reászakadni hagynád a világot?
S van még egy... a hon! vagy már elfeledted,
Feledhető-e, amiről beszéltünk
A lelkesűlés lángóráiban?
Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő,
Mely álmainknak legkedvesbike,
S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. -
Látod barátom, élted mily becses,
Azt a világhoz mennyi lánc köti,
S te mégis könnyelmün kockáztatod.
Ha még nem tértél, térj eszedre már,
S ne légy, mint voltál, olyan balgatag,
Vagy igazabban: oly kétségb'esett...
Kétségbeesni!... milyen gyávaság!...
Kinek van erre több s nagyobb oka,
Mint énnekem? de én szégyenleném ezt.
A szenvedésnek lángjában szivem
Szét fog pattanni, mint a porcelán,
De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!...
Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek,
Majd megtanitlak én kétségbeesni,
Hogy unokád is megemlegeti.
Vásárra ott benn termek nálatok,
S viszek portékát, de nem holmi gyapjút,
Vagy bőrt, vagy posztót s effélét, azért
Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete.
Mert haj, jó gazda ám a magyar ember!
Amit kutyákon, kártyán s más egyében
Eltékozol, meggazdálkodja könyvön.
A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros
Nadrágjával s prémes mentéivel volt,
Melyet nagyapja s édesapja vett;
Az szolgált még az ő fiának is.
Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan,
Minőnek első pillanatra látszol,
A lelki szükség nem bánt tégedet;
Minden szükséged van, de lelki nincs,
Ettől az egytől megmentett az isten...
- - Amint mondottam: a vásárra majd
Meglátsz barátom: akkor fölmegyek,
S te rám sem ismersz, ugy megváltozám;
A szép természet megváltoztatott,
Beteg kedélyek e hü orvosa,
Beteg valék én ott tinálatok
A pesti utcák holt, hideg kövén,
Hosszú, sötét árnyként vonult utánam
A csüggedés, az életunalom. -
Ujjászülettem!... a falusi lég, a
Sötét erdőknek zúgó lombjai,
Lombok felett a csattogó madár,
A fák alatt a hallgatag virágok
Föléleszték elájult lelkemet;
Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot:
Már csak haragszom rája, csak haragszom...
Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált
Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy
Meg nem torolja kincse elrablóin
Évezredeknek szenvedéseit. -
De hinni kezdem, hogy dicső napoknak
Érjük maholnap fényes hajnalát,
Midőn a népek mind fölemelik
A föld porába gázolt fejöket,
S végigmennydörgik a föld kerekén:
"Legyünk rabokból ismét emberek!"
Ez nagyszerü, de véres kor leszen,
És úgy is illik, hogy véres legyen!...
Már vizözön volt, most egy vérözön kell,
Hogy megtisztuljon a világ a szennytől,
Amely fölötte meggyülekezék;
Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd,
A megmosdott föld tiszta szép leend,
És lakni fognak emberek fölötte,
Hasonlitók az isten képihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése