Judit Mezőtúron járva nem csak Petőfi utcát, hanem a Petőfi teret is "lencsevégre kapott" Nagy köszönet érte! S természetesen most is következik, a köszönő/ ajándék Petőfi vers: Az alku! Ugyanattól a színésztől (akinek személyét homály fedi) viszont "Petőfiként" népszerűsíti a költő verseit.
A mezőtúri Petőfi tér a Petőfi utca közepe táján , csatlakozva a Petőfi utcához, található. A google maps autó a teret nem járta körbe, de épp Judit fényképéből tudhattuk meg, hogy van rajta játszótér, komoly , jól látható, olvasható házirenddel.
Petőfi Sándor. Az alku
2017.10.29. 17:20
Hallott már a mezőtúri vendégmarasztaló sárról? Petőfi még írt is róla!
El tudják képzelni, hogy az egyik legismertebb költőnk, nemzeti hősünk és forradalmárunk, maga Petőfi Sándor rímet költött a mezőtúri sárhoz? Igen, jól olvasták, a sárhoz! Íme, Mezőtúr egyik fontos „városi legendája”, amely mára talán nem is legenda, hanem tény.
A legenda 1847 júniusába repít vissza bennünket, amikor a hónap tizedik napján Petőfi Sándor elindult Nagyszalontáról, jó barátjától, Arany Jánostól, Pest felé véve az irányt.A költő másnap, június 11-én, a kora esti órákban érte el Mezőtúrt, ahol a hidszegi réven átkelve a három lóval vontatott szekere elakadt a feneketlen, sáros, ragadós útba torkolló „Pityefok” nevű vizes árokban. A település legényei közül sokan a segítségére siettek, végül a férfiak együttes erejével és a paripák erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült kihúzni az elakadt szekeret. Petőfi szekerével a sötétség beálltakor érkezett meg a Mezőtúr nyugati peremén álló, „Zsindelyes” nevezetű fogadóhoz, ahol szobát bérelt éjszakára. Ott aztán kipihenve az út addigi fáradalmait, késő estig beszélgetett és koccintgatott a fogadó ivójának törzsvendégeivel. Erről az útról írta később Úti leveleiben:
annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk, s levasvillázni a küllőkről a gáncsoskodó fekete írósvajat”
A történet szerint még aznap éjjel megírta csodás művét, az Utazás az Alföldön című költeményt.
UTAZÁS AZ ALFÖLDÖN
Alig van egy arasznyira
Fölöttem a felhő, oly terhes,
Szakad nyakamba zápora.
Bundám dohányzacskómra adtam,
Hogy az maradjon szárazon.
Csuron víz vagyok. Még megérem,
Hogy végre hallá változom.
Vagy fekete kovász talán?
Mely ha kisűl, leszen belőle
Kenyér az ördög asztalán.
Ne dögönyözze kend csikóit,
Ne dögönyözze kend, kocsis,
Fölérünk Pestre, ott leszünk tán
Már az itéletnapon is. -
Hogy így fizess szerelmemért!
Vagy tán e zápor és ez a sár
Épen szerelmemért a bér?
Csakugyan az lesz... a záporban
Bucsúkönyűid ömlenek,
S karod a sár, amely helyettem
A kereket öleli meg.
Hogy engem ennyire szeretsz,
Hogy távozásom így megindít,
Hogy ilyen bánatot szerez;
Örűlök rajta, hogy irántam
Ily érzékeny szived vagyon,
De, szó ami szó, jobb szeretném,
Ha nem szeretnél ily nagyon.
Mezőtúr, 1847. június 11,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése