Petőfi szobrok-emléktáblák , Petőfi utcák, Petőfiről szóló könyvek- írások,

2022. június 1., szerda

Kőszeg- Petőfi tér

 Kőszegről kaptuk a Petőfi teret jelző utcatáblát. Jó nagy tér ez, a google  maps  szerint,  elfér rajta  egy  focipálya is. Tipikus  városszéli hangulatú házak szegélyezik.Babinak  jár érte  köszönet, melyet   most egy Kaszás  Attila előadásában elhangzó Petőfi verssel hálálok meg. A címe:  Gyalázatos  világ. 






Kaszás Attila (1960-2007)

Jászai Mari díjas magyar színész.  
További díjai: Ajtai Andor és Ruttkai Éva emlékdíj,
 Súgó Csiga díj,  Magyar Örökség díj (posztomusz)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kasz%C3%A1s_Attila




Kőszeg  történelmi  város. Amit a címerében őriz, hiszen 1328-ban kapott király városi  rangot.  1248-ból származó oklevélben  említik először  a telpülés nevét,  és  40 év múlva már  vár áll, - a mai Óház  kilátó helyén- A tatárjárás  után. IV: Báéla  visszafogalta a várat  az osztrák hercegtől. Magát  a várost Kőszegi Henrik és fia Iván építette.
A vár  változó időben és ideg volt  az osztrák uralkodók és a magyar királyok  tulajdona.1445-ben elfoglalta III. Frigyes  német-római  császár  és 1647-ig  osztrák fennhatóság alatt állt  a város. leszámítva  azt a pár éves  időszakot, amikor Mátyás király  tulajdonában  volt
Köszeg talán  legnevezetesebb eseménye ezekben az időkben,  a török ostomnak  visszaverése Jurisics Miklós  várkapítány vezetésével.
1648-ben a város  végleg  visszakerül a magyar kiályhoz és királyi szabadvárosi rangra  emelkedik.
A XVIII-XIX században inkább az  osztrák, habsburg  befolyás érvényesül a városban,. Új  intézmények   alakulnak :patika, iskolák, óvoda, bíróság,  a katonai tisztképzés , tanítóképző.
 A XX. század  első fele sok szenvedést hoz  a város lakóinak.

A Kőszeg  melletti  Írottkő a rendszerváltásig  tiltott  határterület volt. Ma már szabadon látogatható és csodás  körpanorámában  gyönyörkedhetünka kilátóból. 
Három videót is választottam, Három különböző nézőpont  és időtartam







Nincsenek megjegyzések: