Istvántól kaptuk a zsámbéki Petőfi Sándor utca tábláit s mellé pár szép, hangulatos fényképet Zsámbékról. Nagy köszönet érte, s természetesen a köszönő/ajándék Petőfi vers most sem marad el.
Petőfi Sándor :Versek 1. (1838-1842)
diákkori verseiből válogatás ,négy fiatal színészünk előadásában
Virtuálisan végignézhetjük a google maps segítségével a városon keresztülhaladó Petőfi Sándor, falusias küllemű utcát
Mészáros Máté (sz.1975)
Jászai Mari díjas
Ajtay Andor emlékdíjas
színművész
Mészáros Béla(sz 1979)
Máté Erzsi díjas,
Vastaps művészeti díjas
Arany Medál díjas
színművész
Fenyő Iván (sz 1979)
színművész,
Vajda Milán (sz:1979)
Márciusi Ifjak díjas
színművész
Fenyő MIlán
Zsámbék város Pest vármegyében, a Zsámbéki medence kapujában. Budapest nyugati részének agglomerációjában.
Zsámbék, történelme igen régre nyúlik vissza régészeti emlékei szerint Jelentős, kelta, római, és avar kori leletek kerültek elő innen. A 2. századból származó bronz harsona zenei emlékeink legrégebbike az ország területén. Fénykora a honfoglalás utáni évszázadokra esett., mivel a település az Esztergom-Székesfehérvár út mentén van, jelentős kereskedelmi központ volt. 1050-ben már kőtemplom állt benne. E templom helyén épült fel 1220 körül a románkori , gótikus 3 ajtós bazilika, melynek romjait mai is megcsodálhatjuk. S melyről szép fényképet is kaptunk Istvántól.
A templomot a tatárok a faluval együtt elpusztították, de IV Béla király újjáépítette.
1467-ben Mátyás király mezővárosi rangra emelte, s fiának -Corvin Jánosnak- adományozta.
A törökök 1541 ben elfoglalták és 145 éven át birtokolták. E korból származik a Török kút.
Az elnéptelenedett faluba sváb telepesek érkeztek, és újra felemelkedett a mezővárosok közé Zsámbék.
1689-ben a Zichy család vásárolta meg a települést és a lerombolt vár helyén felépítette a barokk várkastélyt és templomot is, de az, 1763-as komáromi földrengésben újra megrongálódott, s már nem építették újra. A falu lakói elhordták és kerítésekbe, pincékbe, házfalakba kerültek a kövei beépítésre.
István csodás fényképei a gótikus templomromról és a lámpamúzeumról. Nagy köszönet érte.
Lámpamúzeum az egyik nevezetessége Zsámbéknak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése